Eames Lounge Chair: a fotel, amely egy fáradt barátért született

Van egy férfi, egy filmforgatáson, az ötvenes évek elején.

Híres rendező, és a forgatások alatt gyakran holtfáradt. Ilyenkor maga eszkábál össze valami fekhelyet, hogy tudjon kicsit pihenni: két bakra fektet egy deszkát, és ráheveredik.

Ez a férfi Billy Wilder, a "Van, aki forrón szereti" és az "Alkony sugárút" rendezője. És ahogy ott kényelmetlenkedik, két kedves barátja figyeli: Charles és Ray Eames.

Charles és Ray házaspár volt, és együtt a huszadik század egyik legrendkívülibb alkotópárosa. Ő építész, a felesége festő, mindketten mindenre kíváncsi tervezők: film, fotó, játékok, házak. A világ éveken át csak "az Eames"-ként emlegette őket, Rayt egy lépéssel hátrébb hagyva. Valójában egymás mellett dolgoztak, és sok forma és szín, amit ma is szeretünk, éppúgy az ő keze nyomát viseli, mint a férjéét.

Ahogy a barátjukat elszunnyadni látták azon a pallón, támadt egy ötletük: ajándékoznak neki egy fotelt, amelyben végre kényelmesen elnyúlhat.

Charles az amerikaiak legkedveltebb sportjából merített ihletet, és egy jól kijárt baseballkesztyű "meleg, befogadó érzését" akarta megadni neki. Kiindulásnak a régi angol klubfotelt vették, és teljesen újragondolták azzal a könnyedséggel és eleganciával, amely a védjegyük volt.

Így született meg a fotel három hajlított fakagylója: egy az ülésnek, egy a háttámlának, egy a fejnek. Sötét, puha bőrrel vonták be, nagy gombokkal tűzdelve, és úgy szerelték össze, hogy alig észrevehetően megmozduljanak, követve annak testét, aki beléjük ül.

A fotel mellé egy lábtartót is adtak, amelyen kinyújtózhat az ember, mert a pihenés, hogy igazán teljes legyen, ezt is megkívánja.

A gyártás első darabját becsomagolták, és Wildernek ajándékozták a születésnapjára. A történet pedig a lehető legszebben zárult: a férfinak, aki egy pallón aludt, végre saját fotelje lett.

Nem sokkal később, 1956-ban, az Eames Lounge Chair bemutatkozott egy híres amerikai tévéműsorban: óriási siker volt.

Ez lett az első luxusfoteljük, amelyet Charles egy kis menedéknek képzelt a modern élet fáradalmai elől, egy zugnak, ahová néhány órára ki lehet vonulni a világból. A közönség azonnal beleszeretett, és azóta sem hagyott fel vele.

Csaknem hetven éve ugyanaz a cég, a Herman Miller gyártja, szinte változatlanul, ma is kézzel, darabról darabra összeállítva. Mindenütt ott van: nappalikban, dolgozószobákban, filmekben, gyakran olyasvalakivel, aki éppen gondolkodik, olvas, vagy csak pihen.

A titka teljes egészében az eredetében rejlik, egy szeretetteljes gesztusból. Két ember, akik szerették egymást, és szerették a fáradt barátjukat.

Talán éppen ezért vágyunk rá ennyi idő után is: mert végső soron a legegyszerűbb és legértékesebb gesztust rejti magában — hogy gondját viseljük valakinek.